Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szerelem lehetetlensége

Nem értem őt. Azt mondja, ember. Úgy viselkedik, olyan, mint egy élő ember. De szerintem halott. Halott ember. A halottak is emberek, de nem lehetnek velünk, ezen a földi "síkon", csak lélekben, anyagi (földi eredetű) testük nem lehet itt. Akkor ő hogyan csinálja? Hogy tud mégis velem lenni? Tudom, hogy ember, de mégis milyen? Élő vagy halott? Szoktam "hallani" halott emberek üzenetét a fejemben, hogy mit üzennek nekem. De ő nem csak "üzen", hanem egész nap beszél, hallom tisztán az emberi hangját, a beszédét. Azt is hallom, ha kiabál.
Hogy csinálja? Honnan, hol él? Biztos vagyok benne, hogy magyar, mert magyarul beszél. Azt mondta, hogy magyar. De ennek ellenére azt állítja magáról, hogy ő a Manson. Az érzései Manson érzései, az ő személyes érzései. Nem hazudhat akkorát, mert érzései is vannak. Mindenkinek vannak személyes érzései. De akkor sem értem,, miért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy ő a Manson. Különben nem lennének érzései? Tegyük fel, hogy ő a Manson. De hogy lehetne ő a Manson, ha turnézik, mialatt velem van és nagyban beszélgetünk? Ezek szerint valamit elhallgat előlem. Vagy enélkül nem lenne olyan izgi? Lehet, de talán becsületesebb lenne, ha megmondaná nekem, hogy hogyan képes ilyesmire, vagy hogy ki is ő valójában. Felőlem lehet halott személy is odaátról, de akkor legalább mondaná meg egyenesen. Így egyre gázabb, nem tudom őt komolyan venni, nem tudom komolyan venni az érzéseit, így olyan "tré", nem őszinte velem. Nem értem, miért jó neki, hogy játszik velem nap mint nap, igaz, izgalmas, de már kezdek belefáradni, minden olyan mindegynek tűnik, és ő olyan bonyolult, nem könnyű eset, túl titokzatos már nekem; az egész olyan túl titokzatoskodó már számomra, mintha nem is lenne fontos neki a véleményem, "érdekeim" is vannak, az, hogy találkozzunk végre és rendesen randizgassunk, ha már annyira szeret engem.
Szeret engem, úgy érzem, de nem tudom hogy tekint rám, lehet, feleslegesnek tartja, hogy találkozzon velem és elmélyítsük a kapcsolatunkat.
Csalódtam benne. Mi van, ha csak játék vagyok neki? Csak játszik velem? Nem is vagyok olyan szórakoztató, szerintem tök szánalmas az egész. Még csak nem is szexelünk. Persze, a gondolat is számít, ahogy láthatja mire gondolok, miközben kényeztetem magam...XD De ez olyan közönséges, és semmilyen!
Én nem egy halottal akarok járni, hanem egy hús-vér férfival. Unalmas!
Azon töprengek, hogy érdemes-e megölnöm magamat, hogy odaát láthassam kivel járok, hogy találkozhassak vele, és ha már most járunk, akkor ott még szebb lenne, mert egymásra találunk és érintkezhetünk, ott legalább lenne köztünk testiség; már ki vagyok éhezve rá. Ha meg nem akar engem magának, akkor mondja meg egyenesen, és hagyjon békén!
Ezzel nem gyűlölni akarom, csak fáj, hogy nem szerelmes, hogy játszik, játssza a szerepét a nagy büdös semmiért, és belegondoltam abba is, mi van, ha más fiúba is szerelmes tudok lenni, akivel tudok találkozni is, aki több romantikát ad nekem. Nem is romantikus! Gyűlölöm őt ezért, ha belegondolok, hogy milyen szép dolgokból maradtunk ki, és hogy milyen üres volt a kapcsolatunk mindvégig. Széttépném a képzeletbeli leveleit és leköpném a facebook-os profilját (a Mansonét), hogy még mindig van képe hazudni nekem.
Csak jártatja a száját, beszél arról, hogy ő szerelmeskedni akar, és hogy szerelmes belém. Már nem izgat úgy mint annak idején. Egy rohadt szemét! Neki is csak a szép lányok kellenek, a hírnév, a származás, és a pénz. És hogy kinyalják a seggét. Biztos nem veszi észre, hogy a szegények és a "senkik" is emberek, csak a porcelánbabák kellenek neki, a kicsi bugyi, a menőzés, a cuki Rachel Wood, akit előttem szeret Nicky-nek hívni, biztos olyan édes, és még most is imád rá gondolni, a harisnyájára, az édes pofijára, a szív alakú szemüvegére,... És folyton megaláz engem, folyton beszól és oltogat, hogy ő hallotta és elmodja nekem, ki mit gondol rólam, pl. hogy egyesek mennyire lenéznek és nevetnek rajtam. (-Vagy nem így van? Mondd el te! Vagy ezt is csak én találtam ki? Ugye? Akkor hagyj el, hagyj magamra! Folyton beszélni akarsz velem! Miért?!)
"Kit érdekel ki vagy, csak bassz meg!"- lassan már ezt mondom. Annyira mindegy, úgyse őszinte velem, elhallgatja, hogy ő Manson. (-Vagy nem a Manson vagy? Akkor takarodj!) Egy olyan ember, aki még azt se képes felvállalni nekem (nem másoknak!) hogy hol lakik, az senki a szememben. De a senki is ember persze. Felőlem lakhat Budafokon is, ha annyira akarja, elhiszem neki, de akkor tényleg nem értem, mi akadálya annak, hogy találkozzunk.
Láttam egy "ronda" embert hazafele a buszon, szembe ültem vele, csak ő az ajtó másik végében. Magában beszélt, mintha beszélne valakihez, de nem volt ott senki, magában danolászott. Láttam a szemeit. Láttam az arcát. Láttam a kezeit. Fehér bőre volt, és fekete szakálla. ;( Fekete, az ujjvégeknél levágott kesztyűje volt. Nem akartam kiszínezni a történetet. Akartam látni a napot. Már arra sem emlékszem milyen érzés volt, nem emlékszem, meleg volt-e. Kinn hideg volt. Nem láttam a napot. Este volt és hideg, tél. Csak megakadt rajta a szemem. Fekete kabátja volt. Még a nadrágja, és a cipője is fekete volt. Hosszú lábai vannak, jó magas volt, de szélles válla. Lecsukódtak a szemei. "A céklának hiányzol"-szólt hozzám egy gondolatom. Egy bányarémnek hiányzott. Vagy mégsem hiányzott? A végén már em is hiányzott "úgy". Különben sem szemeztünk. "A libának hiányzom."- mindig ezt hallom a fejemben, mintha ezt gondolná.
214-es vagy 114-es volt a busz? A Leányka utcánál szállt le, csak egy auschan-os szatyor volt a kezében, benne kifli vagy valami pékáru, arra pontosan nem emlékszem.
Leszállt, de hónapok múltán egyszer csak álmodtam róla. Ledugta a torkomba a nyelvét, úgy csókolt. Biztos azért tette, mert le vagyok szarva. Előtte mindig azt képzeltem, hogy marasról leszar.
Aztán újra láttuk egymást a buszon. Észrevett. Félrehajolt mikor félrehajoltam, és mikor megláttam (egy másik ember háta mögül) megijedtem. Meglepődtem. Ennyire rossz, hogy nézem? Vagy csak/ így élvezte?


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.